Összegzés: sok olyan alattomos hiba van weboldalakon, amit akár a felhasználó sem tekint hibának, mégis felesleges fejtörést okoz neki – a vállalkozásnak pedig rengeteg kiesett bevételt.

A legtöbb hiba abból ered, hogy a gyenge tervezés miatt az emberi agyra olyan feladatok hárulnak, amikben egyáltalán nem jó: keresés sok elem között, több feladat párhuzamos végzése, adatok pontos elraktározása. Ezekben – ironikusan – a számítógépek jók.

Felesleges felugró ablakok, avagy hogyan verjük ki az ember fejéből, hogy mit akart épp csinálni

Spoiler: a legtöbb felugró ablak szükségtelen, és lusta tervezés eredménye. A legelterjedtebbek például a “Biztos, hogy ki akarsz lépni?”, vagy a “Tényleg el szeretnéd menteni?” című értelmetlen kérdések. Ezek annyira elterjedtek, hogy hozzászokunk és fel sem tűnik, mennyire nincs értelmük. Egész délután dolgoztam rajta, de a világért sem szeretném elmenteni.

Vegyünk egy való életbeli példát. A pénztárnál a szalagra pakolás közben, mielőtt le tudnád tenni az első terméket, a pénztáros a tenyerével megállítja azt: “Biztos, hogy fizetni akarsz?” Ugye, milyen abszurd?

A felugró ablakokat kritikus információknak kellene tartogatni, amit a felhasználónak az adott pillanatban feltétlen meg kell tudnia, és/vagy döntést kell hoznia róla. Spoiler 2: a középre felugró sütiablak, és a rosszkor időzített "Iratkozz fel a hírlevélre" feltehetően nem tartozik ebbe a kategóriába.

Legfőképpen azért, mert 1 másodperc is elég az ember gondolatmenetének megszakítására: mondjuk egy felugró ablak észlelése, értelmezése és eltüntetése. Így például egy vásárlási folyamatban nagyon meg kell gondolni, hogy érdemes-e kockáztatni, legyen bármi is a megszakítandó gondolatmenet: fizetési információk megadása, vagy töprengés, hogy melyik terméket válasszam. Apropó töprengés…

Analízis paralízis, avagy hogyan bénítsuk meg a választást túl sok opcióval

Ha túl sok elemből kell választani, akkor amelett, hogy feleslegesen nagy kognitív terhet rakunk a felhasználóra, negatív kimenetelként az is előfordulhat, hogy inkább egyáltalán nem választ semmit. Ebből pedig ritkán születik vásárlás.

Sok weboldal számtalan opciót gördít az ember elé, mondjuk egy rakás terméket a menüben, akár az alkategóriákat is lenyitva. A valóság az az, hogy sokkal jobban járunk, ha több kattintásra, és kevesebb gondolkodásra invitáljuk a látogatót. Ez sokkal kisebb teher az agy számára, mint egy-egy nagyobb döntés. (Az itt esetlegesen felmerülő “3 kattintásból mindennek elérhetőnek kell lennie” mítosz már többször megdöntésre került.)

Ahhoz persze, hogy tudjuk, hogy milyen módon szűkítsük le az opciókat, ismernünk kell a felhasználóink igényeit, elvásárait. Ez a felhasználói kutatás területe.

Mennyibe kerülhet, ha túl sok opciót jelenítünk meg?

Nyilván ez sok dologtól függ, de szerencsére van egy kutatás, ami betekintést ad. A Columbia és a Stanford Egyetem kutatói egy szupermarketben egy lekvárkóstoló stand segítségével vizsgálódtak. Az egyik standon 6 fajta lekvárt helyeztek el, a másikon 24-et.

A 6 lekvárt tartalmazó standon az érdeklődők 30%-a vásárolt a mintákból.

A 24 lekvárt tartalmazó standon az érdeklődők mindössze 3%-a.

Rossz vizuális kialakítás, avagy hogyan rejtsük el a keresett információt

Általában ez abban nyilvánul meg, hogy az emberek nem találnak valami egy weboldalon. Pedig oda van írva, hát miért nem látják? Ahogy az összegzésben említettem, az emberi agy nem jó a sok elem közti keresgélésben.

Az sem segít, hogy ha fókuszáltan keresünk valamit a szemünkkel, a normál esetben befogadott vizuális információ körülbelül 1%-át vagyunk képesek befogadni.

Az internethasználat közben szó sincs arról, hogy mindent elolvasnánk (csupán a tartalom kb. 18%-át). Tudat alatt próbálunk minél hatékonyabb módon eligazodni a sok elem tengerében. Például asztali nézetben a jobb oldali sávot általában ignoráljuk, mivel ott hirdetések szoktak lenni. Az agyunk tapasztalatból tudja, hogy az a terület nem hasznos számunkra, ezért legtöbbször figyelmen kívül hagyja. Olyan sok elv létezik, ami mentén eldől, hogy az ember mit vesz észre, mikor, és mit nem, hogy inkább hozok egy példát a helyzet súlyosságának illusztrálására.

Milyen egyszerű sok embert látszólag teljesen ártalmatlan módon félrevezetni?

A Wall Street Journal 2011-ben kiadott egy applikációt, aminek a következő volt a kezdőképernyője:

Az eredmény: 40 000 egy csillagos értékelés, ami körülbelül 10-szer ennyi elégedetlen és felháborodott felhasználót jelent. A probléma egyszerű volt: az olvasók azt hitték, hogy a meglévő regisztráción felül kell fizetni 2 dollárt havonta, hogy az appban tudjanak híreket olvasni.

A képernyőt két opció uralja hatalmas betűkkel, egyforma kerettel, háttérszínnel, illetve gombokkal: Feliratkozás és Regisztráció. A Bejelentkezés (Log In) gomb a képernyő legalján kapott helyet, további információk és instrukció nélkül, eltörpül a másik kettő mellett (méret és hierarchia szempontjából is). Feltehetően a gomb a felette lévő keret hátterével megegyező színe és a képernyő szélére szorított helyzete tovább növelte az ignorálhatóság pontszámát. Valószínűleg a legtöbb ember egyszerűen figyelmen kívül hagyta és a másik két opcióval próbálkozott először – ahol mindkét esetben a fizetés fogadta.

Pedig látszólag minden rendben, egy hatalmas gombon van a Log In felirat, az eredmény mégis olyanok inzultálása, akik rendszeres vásárlók.

A fenti példák jól árbázolják, hogy milyen sajátos módon használja az ember az internetet és a szoftvereket, és hogy milyen kis hibák eredményezhetnek súlyos károkat a tudtunk nélkül egy vállalkozásnak. A felhasználóink alapos ismeretével, teszteléssel és persze a vizuális dizájn elveinek ismereteivel és megfelelő alkalmazásával törekedhetünk arra, hogy a lehető legkevesebb vásárlót veszítük el.

Források: nngroup.com; Saffer, Dan. Microinteractions. O'Reilly, 2013; Iyengar, S. S., & Lepper, M. R. (2000). When choice is demotivating: Can one desire too much of a good thing?